|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Voican-Voiculescu, Gelu 1990. október 30.Gelu Voican Voiculescu szenátor interpellált a növekvő antiszemita hullám ellen: a sajtóban antiszemita uszítás lát napvilágot, említette a nagyváradi zsinagóga elleni támadást, zsidó temető meggyalázását és a falfeliratokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./1995. április 12.A 22 hetilap a Jane`s Intelligence Rewiev című lapból vette át Marko Milivojevicának, az amerikai bradfordi egyetem professzorának a tanulmányát. A szerző szerint a Román Hírszerző Szolgálatot, az SRI-t 1994-ben átszervezték: az alkalmazottak majdnem egynegyedét kicserélték. Virgil Magureanu igazgató menesztette mindazokat, akik utódaiként számba jöhettek volna és vezető állásokba a volt szeku /Securitate/ kemény magjának tagjait nevezte ki. A szeku rehabilitálásában nagy szerepet játszott a másik titkosszolgálat, az UM 0215, melynek alapítója Gelu Voican Voiculescu. Az UM 0215 titokban anyagi támogatást nyújt a szélsőséges nacionalista és neokommunista pártoknak, elsősorban az ellenzék diszkreditálása és a választások meghamisítása céljából. Az SRI Iliescu elnöknek tartozik engedelmességgel. Az UM 015-öt "megtisztították" Petre Roman szimpatizánsaitól. /22 (Bukarest), ápr. 12-18./1996. január 11.Jan. 11-én kezdődött Bukarestben a Ziua lap kezdeményezésére ötvennégy forradalmár egyesület szervezésében a Ceausescu-per tárgyalása. A bíróság /a Forradalom Erkölcsi Törvényszéke néven/ egy bíróból és esküdtekből állt. Többször hangsúlyozták, hogy nem a Ceausescu-házaspár rehabilitálása a céljuk, hanem a törvényszék becsületének helyreállítása. Gelu Voican Voiculescu jelenleg tunéziai nagykövet huszonhét oldalas tanúvallomást küldött Az ügyvédek azt bizonygatták, hogy a per komédia volt, megsértette a jogelveket. Az esküdtek meghozták ítéletüket: az eljárás, az ítélethozatal és a végrehajtás megsértette a törvényességet, ezért semmisségi panasszal fordulnak a főügyészséghez. /Ferencz Zsuzsanna: A per perének komédiája. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 17./1997. október 30.Király István geológust 1989 decemberében Gelu Voican-Voiculescu miniszterelnök-helyettes hívta Bukarestbe. Király először a miniszterelnök-helyettes tanácsadója volt, 1990 júniusától 1991 augusztusáig államtitkár-helyettesként, később a miniszter tanácsadójaként dolgozott, majd nyugdíjba vonult. Nyugdíjasként egy angol geológiai kutatócég romániai képviselője volt. 1995-ben letartóztatták Király Istvánt. A perével nem siettek. Első fokon 1996 novemberében hirdettek ítéletet. A vád: gazdasági kémkedés. Hét évre ítélték. A vádlott felmentésért fellebbezett. Nemrég volt az újabb tárgyalás, a Legfelsőbb Bíróság 16 év börtönre súlyosbította az ítéletet. Király István geológust azért ítélték el, mert magyar, és mert egy ilyen példára valakiknek szükségük volt, állította Gelu Voican-Voiculescu, az Ultima Ora című lapnak nyilatkozva. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./2005. június 10.Vádat emeltek Ion Iliescu volt államfő ellen a hat halálos áldozatot követelő 1990-es „bányászjárás” miatt – közölte a politikus ügyvédje. A volt államfő törvényhozói mentelmi joggal rendelkezik, és nem állítható bíróság elé. Iliescu piszkos elterelő műveletnek, provokációnak nevezte a vádemelést, betegségére hivatkozva nem jelent meg a katonai ügyészség előtt. A volt államfőt több vezető politikus is védelmébe vette. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke úgy vélte, hogy Iliescu vád alá helyezése morális lincselési kísérlet. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt szóvivője szerint Iliescu vád alá helyezése újabb fejezete a kormányzat által az ellenzék vezető politikusai ellen indított rendszeres támadásnak. A pert 1997-ben a bányászjárások áldozatait tömörítő egyesület indította. A szervezet vezetői bűnvádi feljelentést tettek többek között Miron Cozma, Ion Iliescu, Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu, Traian Basescu és Mihai Chitac tábornok ellen, akiket azzal vádoltak, hogy megszervezték a bányászok Bukarestbe hozatalát. /Vádat emeltek Iliescu ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./2006. január 23.Másodszorra idézték be Ion Iliescut az 1990-es bányászjárások ügyében. A volt államfőnek jövő héten kell megjelennie a katonai ügyészségen vádlott minőségben. Az ügyészek újabb bizonyítékokra bukkantak, amelyek Iliescu érintettségét támasztják alá az 1990 júniusi véres bányászjárás elindításában. Az ügy újrafelvételére a Bányászhadjáratok Áldozatainak Szövetsége újabb megkeresése miatt került sor. Eddig Petre Roman exminiszterelnököt, Victor Atanasie Stanculescu, Pavel Abraham, Mihai Chitac tábornokot, Virgil Magureanu volt titkosszolgálati /SRI/ vezetőt, Gelu Voican Voiculescut, Adrian Sarbut, és több bányászvezért hallgattak ki. Az 1990-es júniusi eseményeknek hat halálos áldozata és több tucat sebesültje volt. /Kihallgatásra várják Ion Iliescut bányászjárás ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2006. június 28.Az 1990. évi bukaresti bányászinvázió eseményeit újravizsgálják, de az 1990-es marosvásárhelyi fekete március okainak tisztázása szóba sem kerül. A Pro Europa Liga felvette a kérdést, de semmiféle hivatalos reagálás nem történt. Sajnálatosan szaporodik azoknak a pártoknak a száma, amelyek a kisebbségi kérdést többségi nacionalizmussal meglovagolva kovácsolnak politikai tőkét maguknak. Boda József egyetemi tanár, politológus, aki tagja volt annak a bizottságnak, amely az ideiglenes parlament (CPUN) részéről kiszállt Marosvásárhelyre kivizsgálni az eseményeket, elmondta emlékeit. Boda József az 1989-es fordulat utáni első hónapokban Király Károly munkatársa volt, aki akkor a CPUN alelnöke volt és egyben a Nemzeti Kisebbségi Jogok Bizottságának elnöke, ennek a bizottságnak az alelnöke pedig – emlékezete szerint – Verestóy Attila volt. A bizottság eléggé népessé alakult, együtt dolgozott például Varujan Vosganiannal és még sok más kisebbségi személyiséggel, lévén, hogy nagyhirtelen többen is kinyilvánították kisebbségi mivoltukat. Boda akkor csodálkozott, mert olyan nemzeti kisebbségek is jelentkeztek, amelyekről ő eddig nem tudott. Marosvásárhelyről egyre-másra érkeztek rémhírek, de egyiknek-másiknak volt valóságalapja is, ezért időben jobban oda kellett volna figyelni. Boda szerint nem lehet analógiát találni arra, hogy más kisebbségi megmozdulásokkal összevessék. Boda szerint az RMDSZ érdeme, hogy megindult a kisebbségi kérdés békés, párbeszéden alapuló rendezése. Kezdődött mindez abban a tárgyalóhelyiségben, ahol többek között egymással szemben ültek az RMDSZ és a Vatra Romaneasca egyesület képviselői. A szóban forgó bizottságban Boda Verestóy Attilával, Gelu Voican Voiculescuval, N.S. Dumitruval és másokkal együtt volt 1990. március 20-án Marosvásárhelyen. A tárgyalóterem egyik felén ültek a magyarok képviselői, az RMDSZ-vezetők, velük szemben a Vatra. A magyar szóvivő Frunda György volt, de Borbély László is jelentős szerepet vállalt. Frunda logikus érveket sorakoztatott fel, és megoldásokat javasolt. A Vatra nevében egy Pop nevezetű törvénybíró beszélt, aki képtelen volt a másik felet is figyelembe venni. Az RMDSZ magatartása mégis olyan meggyőző volt, hogy Gelu Voican Voiculescu és N. S. Dumitru egymás után verték vissza a Vatra vádjait. Annak idején Ion Iliescu javasolta, Boda kérdezze meg az RMDSZ-től, igényt tart-e rá, mert ki lehet eszközölni kisebbségügyi tárcát a kormányban. Emlékezete szerint Szőcs Géza válasza az volt, hogy nem kérnek belőle. Boda a jelenről kifejtette, az RMDSZ politikusai – Markó Béla és kollégái – kiváló professzionisták, akik sok esetben meghatározó tényezők a kormányzás adott területein. Amennyiben a romániai magyarság felaprózódik, elveszhet minden eddigi eredmény. Az a tény, hogy a Demokrata Párt Tabarát bízta meg a kisebbségi törvény eláztatásával, olyan gesztus volt az RMDSZ ellen, amely miatt az RMDSZ-nek tiltakoznia kellett volna. /Béres Katalin: Emlékek, az együttélés hajóján. Beszélgetés Boda József politológussal. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./2006. november 7.Ismét kihallgatták gyanúsítottként az 1990. június 13–15-i bukaresti bányászjárás ügyében Ion Iliescu volt államfőt, aki az elmúlt négy hónapban több ügyészségi idézésnek nem tett eleget. Iliescu felháborodásának és értetlenségének adott hangot májusban, amikor először gyanúsítottként hallgatták ki. Ilie Botos, Románia egykori főügyésze 2004 elején a bányászjárások áldozatai egyesületének (AVM) 1997. évi feljelentése alapján rendelte el a vizsgálatot. Az AVM 1997-ben a polgári peres ügyekben illetékes ügyészségen nyújtotta be keresetét Miron Cozma egykori bányászvezér, egy „alkalmilag” bányásznak öltözött Nicolae Camarasescu nevű egykori szekuritátés tiszt, továbbá több politikus (köztük Ion Iliescu, Petre Roman, Gelu Voican-Voiculescu), több egykori miniszter (például Mihai Chitac belügyminiszter és Traian Basescu szállításügyi tárcavezető) egy rendőrfőkapitány (Gheorghe Diamandescu) és egy volt főügyész (Gheorghe Robu) ellen. A feljelentők azzal vádolták a felsoroltakat és más hivatalos személyeket, hogy az ország bányaipar központjaiban megszervezték, szították és a fővárosba szállították „a román államberendezkedés, a fiatal román demokrácia megvédelmezésére” felkért és feltüzelt bányászokat. Szerintük ők a felelősek a fejszékkel, baltákkal, vasdorongokkal, csákányokkal, láncokkal és elektromos kábelekkel felfegyverzett bányászok által Bukarestben elkövetett barbár cselekedetekért. /-or-: Ismét kihallgatták a gyanúsított Ion Iliescut. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2006. november 7.Varujan Vosganian után az Egyesült Államokban élő Liviu Turcu egykori hírszerzési vezető újabb politikusokat vádol azzal, hogy együttműködtek a kommunista hatalmat kiszolgáló Szekuritátéval. Az érintettek többsége ellen nem először hangzik el ez a vád, de újdonságot jelent, hogy a kommunista külügyi hírszerzés volt igazgatója most már a bizonyító iratokat rejtegető katonai és hírszerzési egységek számjelzését is nyilvánosságra hozta. A listán nagy nevek találhatók, olyan politikusoké, akik meghatározták Románia politikai életét az elmúlt tizenhat évben. Turcu szerint Románia két volt miniszterelnöke, Adrian Nastase és Radu Vasile is kompromittálta magát azáltal, hogy együttműködött a kommunista hírszerzéssel, de a volt hadügyminiszter Mircea Pascu és a volt mezőgazdasági miniszter Ilie Sarbu, valamint a liberális Teodor Melescanu és Mircea Cosea politikusok is foltos múltúak lennének. A volt hírszerzési vezető még Alin Teodorescu, Eugen Dijmarescu és Gelu Voican-Voiculescu ellen fogalmazott meg hasonló vádat. Turcu szerint a dossziék megcsonkításáról a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjai is meggyőződhettek. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ azt állítja, mindent átszállított az átvilágítóknak, a több mint egymillió iratcsomónak azonban csak a fele rendelkezik kartotékokkal. Utóbbiak tartalmazzák azokat az útmutató adatokat, amelyek megkönnyítik a kutatók munkáját. Turcu szerint 1989 óta többször is megcsonkították az iratokat, ezért amikor a titkosszolgálatok jelenlegi vezetői úgy nyilatkoznak X vagy Y politikusról, hogy nem léteznek olyan dokumentumok, amelyek a Szekuritátéval való együttműködésüket bizonyítanák, akkor azt jelenti, hogy ezeket valójában eltüntették. Az átvilágítók közölték, hogy megvizsgálják a Turcu által közzétett információkat. /Turcu listája: ismert politikusokat vádol együttműködéssel a volt hírszerzési vezető. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2007. június 14.Tizenhét év telt el az 1990. évi bukaresti bányászjárás óta, és ugyanannyi esztendeje járnak szabadon a vétkesek. Nevük ismert, számos olyan dokumentum került elő, amely bizonyítja többek között Ion Iliescu, Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu, Virgil Magureanu szerepét a Zsil-völgyi bányászok bukaresti dúlásában. Az események kapcsán nagy nehezen beindult ügyészségi eljárás egy helyben topog. Az évforduló kapcsán június 13-án rendezett menetelésen nemcsak az áldozatokra emlékeztek, de a bűnösök felelősségre vonását is követelték. Az akciót a December 21 Egyesület és az Új Csavargók civil szervezet rendezte – utóbbi neve az 1990. évi Egyetem téri tüntetőkre aggatott iliescui jelzőt idézi. Az 1990. évi bányászjárás nyomán két és fél év alatt közel 200 ezren távoztak az országból. A tüntetők egy csoportja Ion Iliescu házához vonult. „Iliescu, soká élj, hogy megbűnhődj a vétkedért” – skandálták. /Bogdán Tibor: Tizenhét év az első bányászjárás óta. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./2010. április 14.Szatmárnémeti fekete márciusa – interjú Formanek FerenccelA román és magyar közösség közötti feszültség hiányának tudható be, hogy 1990 márciusában az akkori hatalomnak nem sikerült a marosvásárhelyihez hasonló véres eseményeket előidézni Szatmárnémetiben – mondja a Krónikának adott interjúban Formanek Ferenc, Szatmár megye egykori alelnöke. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanács megyei alelnöke szerint akárcsak Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben sem lehet spontán gyülekezésről beszélni. Szerinte úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra. – Írásban jelezte, hogy pontatlan a Kincses Előd lapunknak adott interjújában az az állítás, mely szerint 1990-ben Szatmárnémetiben a magyarság nem állt ki ön és Pécsi Ferenc mellett, így már nem hozták be az avasi románokat, és elmaradt a véres összecsapás. Nem így volt? – Nem egészen. Annak idején RMDSZ-elnökségi határozatot hoztunk arról, hogy megünnepeljük március 15-ét. Az ünneplés azonban már pár nappal az esemény előtt problémássá vált. Ha jól emlékszem, 12-én megjelentek a Szatmár megyei adminisztrációs palotában a helyi Vatra Românească vezetői, és kifejtették: tudomásuk van róla, hogy sokan érkeznek a határ túloldaláról erre az ünnepre azzal a hátsó szándékkal, hogy visszacsatolják Szatmárnémetit Magyarországhoz. A látogatást nem vettük komolyan, mert nem észleltünk semmilyen román–magyar feszültséget. – A román kollégái nem bizonyultak fogékonyaknak a Vatra felvetéseire? – A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsnak Szatmár megyében Nicolae Popdan volt az elnöke, Nicolae Manea és én voltunk az alelnökei. Nálunk mind iskolaügyben, mind egyéb kérdésekben mondhatni problémamentes volt az együttműködés. A román kollégák majdhogynem kacagásba törtek ki, amikor meghallották a vatrás félelmeket. Meg is egyeztünk, hogy ezek hőzöngők, akiket nem kell komolyan venni. Aztán 15-ét megelőzően megérkezett Bukarestből egy Iordan Rădulescu nevű ezredes, aki azt mondta, azért küldték, hogy a román–magyar feszültséget enyhítse. Nem értettük a látogatást, hiszen mi semmilyen feszültséget nem éreztünk. Ha jól emlékszem, az ezredes elbúcsúzott tőlünk, és azt mondta, Marosvásárhelyre megy. – Nem éreztek feszültséget, mégsem ünnepelhették meg március 15-ét úgy, ahogy tervezték. – Arra készültünk, hogy két koszorút helyezzünk el: egyet Szatmárnémeti belvárosában a Bălcescu-szobornál, egyet pedig Erdődön a Petőfi-emlékműnél. 15-én reggel azonban összeverődött pár száz román ellentüntető a Bălcescu-szobornál, így azt nem lehetett megközelíteni. – Úgy gondolja, hogy az említett Rădulescu ezredest küldték megszervezni az eseményeket? – Ha nem is személyesen szervezte, de ezt spontán gyülekezésnek nem lehet nevezni. Abban az időben egyetlen párt sem lett volna képes arra, hogy vidékről a városba szállítsa emberek százait. Efféle mozgósításra az akkori viszonyok között még a megyei tanács sem lett volna képes. A tanácselnök sem diszponált akkor a szállítóvállalatok szállítási eszközei fölött. – De hát az RMDSZ korábban közel százezres néma tüntetést tudott szervezni Marosvásárhelyre. Nem lehet, hogy pusztán a nemzeti öntudat, az okkal vagy ok nélkül érzett veszélyhelyzet gyűjtötte össze a román közösséget is? – Ezt nem a mostani szemmel kell tekinteni. A marosvásárhelyi gyertyás-könyves felvonulás hét végén, munkaszüneti napon történt. Március 15-e viszont csütörtökre esett. Akkoriban még mindenki munkaviszonyban állt, és nem volt annyira ura a helyzetének, hogy spontán módon abba tudja hagyni a munkát, és elmenjen tüntetni. Amikor tudomására jutott az avasújvárosi kórházigazgatónak, hogy szervezik az emberek szatmári utazását, lebeszélte őket az útról. Ha egy igazgató úgy döntött, hogy felvonul a munkásaival, akkor azok felvonultak, ha egy igazgató ellenezte a felvonulást, a munkások sem mentek. Itt spontaneitásról nem lehet beszélni. Valaki szólt az igazgatóknak, hogy engedjék el az embereket. – Hogyan viszonyult a magyarság az ellentüntetéshez? – Amikor látszott, hogy konfliktust, verekedést akarnak szítani, beláttuk, annak semmi értelme, hogy odamenjünk lökdösődni a koszorúval. Így azt egy Krisztus-szoborhoz tettük le. Az ellentüntetők azonban megindultak a főtér felé, és akin kokárdát láttak, azt ütlegelni kezdték. Többnyire úgy indult a dolog, hogy le akarták tépni a kokárdát. Mi Kossuth-kokárdákat készíttettünk, melyeken a román és a magyar nemzeti színeket kombináltuk össze, ezzel is jelezvén, hogy az 1848-as forradalom mindannyiunké. A kokárdák alapján könnyű volt kiszúrni a magyar ünneplőket. Sajnos többen súlyosan meg is sérültek. A dolognak az vetett véget, hogy a magyarok autókba szálltak, és elmentek Erdődre. A provokáció azonban mind a városban, mind pedig Erdődön folytatódott. A Petőfi-szobornál levágták a hangosításunkat. 12 óra tájt valaki jelezte, hogy Pécsi Ferivel vissza kellene mennünk a városba, mert zavargások vannak. Ekkorra már küzdőtérré alakult a város központja, egy önmagát ünneplő román tömeg pedig az adminisztratív palota előtt Pécsi Ferenc és az én lemondásomat követelte. Amikor odaértünk, a rendőrség széttárta a karját és azt mondta, ők semmit sem tehetnek, mert feljelentés történt ellenünk, amelyben etnikai ellentétek szításával és anyagi visszaélésekkel vádolnak. A tömeg azt skandálta, álljunk ki eléjük, ha merünk. Annyira nem voltak tisztában azzal, hogy ki-kicsoda, hogy amikor kimentem, meg is tapsoltak. Csak akkor kezdtek fütyülni, amikor kiderült, hogy én vagyok Formanek. – Hogyan oszlott fel végül is a román tüntetés? – Amikor hallották, hogy a rendőrség és az ügyészség megkezdi az ellenünk szóló névtelen feljelentés kivizsgálását, szétszéledt a tömeg. Másnap az RMDSZ tanácskozásán többen is voltak, akik utcai demonstrációt követeltek, de én elleneztem, mert úgy éreztem, éppen ezt várják tőlünk, hogy aztán lehessen intézkedni ellenünk. Több napon keresztül folytak a politikai egyeztetések, és a végső kompromisszum lényege pedig az volt, hogy az RMDSZ megtarthatta a megyei alelnöki tisztséget, de ezt nem tölthetem már én be. Arról viszont nem szoktak beszélni, hogy a teljes román vezetést is leváltották. – Nekik az volt a bűnük, hogy tárgyaló viszonyban voltak a magyarokkal? – Nem indokolták meg a leváltásukat, de egyértelműen ez volt az ok. Utána Románia-szerte megváltozott a légkör. Március 15-ét arra használták fel, hogy az 1989 decemberében kialakult román–magyar szolidaritást felszámolják. Ebben pedig Szatmárnémetinek kiemelt szerepet szántak. A Pécsi Ferenc ellen és ellenem szóló névtelen feljelentést az ügyészség három napig vizsgálta, aztán ejtette a vádakat. – Hogyan látszott Szatmárnémetiből az, ami néhány nappal később Marosvásárhelyen történt? – A családommal elmentünk Szatmárról, mert nem éreztük biztonságban magunkat. Belőttek a lakásunk ablakán. – Fegyverrel? – Nem tudjuk mivel, de az ablak ki volt lyukadva, és egy ólomgolyót találtunk a hálószobánkban. Minekutána mind én, mind a feleségem vásárhelyiek voltunk, hát hazamentünk. Március 19-én hajnalban Király Károllyal együtt utaztam Bukarestbe. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az RMDSZ országos alelnökeként én voltam Bukarestben a szövetség legmagasabb rangú tisztségviselője. Domokos Géza és a többiek ugyanis Budapestre utaztak, ahol a román–magyar megbékélésről szóló értelmiségi találkozót szerveztek, Király Károlynak pedig nem volt RMDSZ-tisztsége. Március 20-án kihallgatást kértem Ion Iliescutól, hogy tájékoztassam a helyzetről. Miközben tombolt a verekedés Marosvásárhely főterén, én Iliescu előszobájában várakoztam, de végül nem fogadott. Az események szervezettségét azonban az is jelzi, hogy közben Gelu Voican Voiculescuval beszélgettem, aki tudott már arról, hogy bányászvonatok vannak útban Vásárhely felé. – Húsz év telt el a fekete március óta. Látszik már, hogy miért éppen Szatmárnémeti és Marosvásárhely volt a célpont? – Úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra. Ma már interneten is kutatható a magyar állambiztonsági szerveknek jó pár erre utaló dokumentuma. Elérhető egy olyan 1989 júliusában keltezett jelentés is, mely szerint Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben a román államhatalom a magyar veszélyre hivatkozva gyakorlatokat tartott. Ez azért érdekes, mert 1990 márciusában mind Marosvásárhelyen, mind Szatmárnémetiben a hatalom széttárt karokkal nézte, hogy mi történik. Ezt a konfliktust minden bizonnyal központilag hagyták jóvá, de találtak hozzá mind román, mind magyar oldalon olyan embereket, akik a hangulatot ebbe az irányba terelték. – Ha ugyanaz volt a forgatókönyv, miért sült el másképpen a történet a két városban? – Kincses Előd folyamatosan panaszkodott Marosvásárhelyen, hogy nem tud szót érteni a helyi román vezetőkkel. Ezzel szemben Szatmárnémetiben politikai színtéren nem volt román–magyar konfrontáció. – Az iskolaügy is másképpen alakult a két városban. Marosvásárhelyen már azt is extrém követelésnek tekintették, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium 1990 szeptemberétől, az új tanév kezdetétől magyar iskolává váljék, Szatmárnémetiben viszont már 1990 januárjától magyar iskolaként működött a Kölcsey-gimnázium. – Ez a két város vezetői közötti különbséget jelezte. Szatmáron a román kollégák, ha időnként értetlenkedve fogadták is a kéréseinket, lehetett velük tárgyalni, és meg lehetett találni a kompromisszumos megoldásokat. Szatmárnémeti akkor is nyitottabb volt, ma is nyitottabb, mint Marosvásárhely. Amikor két közösség politikai elitje párbeszédet folytat, általában nincsenek konfliktusok, ha viszont a politikai elitben nincs meg a szándék a kompromisszumos megoldások megkeresésére, konfrontáció alakul ki. Lám, Szatmáron párbeszéd és magyar polgármester van, Marosvásárhelyen pedig ma sincsen szándék arra, hogy a helyi vezetők bármiről kompromisszumos megállapodást kössenek, román a polgármester, és megmaradt a feszültség. – Hogyan tekint ma az akkori szerepvállalására? – Jó lenne egyszer tisztán látni az akkori történéseket, de ma sincs betekintésünk az iratokba. Engem a hatalom arroganciája zavar a leginkább. Különbség van a diktatúra és a mai világ között, de minduntalan azt érezni, hogy csak átalakult a hatalom. Megmaradt az a hatalmi góc, amelyik annak idején még Ceauşescu körül alakult ki. Ezért nem akarnak ma sem elszámolni a ’89-es vérengzésekkel, a szatmárnémeti vagy marosvásárhelyi fekete márciussal. Én azután még három hónapot dolgoztam az RMDSZ-ben, de a feleségem és a kislányom nem akart már hazatérni, és 1990 szeptemberében én is kértem a magyarországi tartózkodási engedélyt. Azóta is ott élek, és nem politizálok. Gazda Árpád Krónika (Kolozsvár) 2010. december 22.Dan Voinea: nem léteztek terroristák 1989 decemberébenA Ceauşescu-házaspárt azért tették el az útból, hogy ne rendezhessék meg a kommunizmus perét – nyilatkozta kedden a Radio France Internationale-nak (RFI) az 1989-es forradalom évfordulója alkalmából megszólaltatott Dan Voinea egykori katonai ügyész, aki a később kivégzett diktátorházaspár elleni 1989-es perben összeállította a vádiratot. A 21 évvel ezelőtti utcai harcokban semmiféle terroristák nem vettek részt, az 1989-ben átmentett kommunista adminisztráció pedig a mai napig létezik – állítja Voinea. Voinea, aki 1989-ben a katonai ügyészség ezredeseként jelentkezett, hogy közvádlóként szerepel a tömeggyilkossággal vádolt Ceauşescuék karácsony napján lefolytatott perében, úgy vélte, amennyiben a diktátor házaspár pere a szabályoknak megfelelően folytatódott volna, ez lett volna az első olyan ügy, amelyben elítélik a kommunizmus bűneit. Voinea néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, miután fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene a forradalommal kapcsolatos ügyek – nevezetesen a Ion Iliescu egykori államfő elleni eljárás – vádiratainak szabályellenes összeállítása miatt A cél: a kommunista hatalom átmentése „A mai napig nem került a bíróságok elé a kommunizmus bűneivel kapcsolatos vádirat. Ez volt a Ceauşescu-házaspár fizikai megsemmisítésének oka, mivel az ellenük megfogalmazott vádak a kommunizmus elleni vádak is egyben. Stănculescu (egykori, a forradalom idején elkövetett bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt tábornok – a szerk. megj.) és azok, akik akkor átvették a hatalmat – itt Ion Iliescura, Petre Romanra, Brucanra és Gelu Voican Voiculescura gondolok –, tehát, mint utólag megtudtam, ez a hatalmi csoport döntött a Ceauşescuék fizikai megsemmisítéséről. Őket azért áldozták be, hogy ne kerüljön sor a kommunizmus perére, és hogy átmenthessék a kommunista adminisztrációt, amely, mint látják, túlélt, és a mai napig létezik. De még most sincs késő, és a társadalmi megbékélés érdekében javallott a kommunizmus elleni per, de ehhez előbb politikamentessé kell tenni az igazságszolgáltatást” – jelentette ki Dan Voinea, aki amúgy maga is a diktátor házaspár halálos ítéletére tett javaslatot 21 évvel korábban. Voinea egyúttal azt is kijelentette, hogy az 1989 decemberi utcai harcokban – az akkori hivatalos bejelentésekkel ellentétben – nem vettek részt semmilyen terroristák. Azt is kifejtette, hogy az általa összeállított vádiratok közül több mint 35 esetében született ítélet, és többek között a Temesváron a lakosság elleni katonai fellépést irányító Mihai Chiţac és Victor Athanasie Stănculescu egykori tábornokok elleni vádirat összeállításáért is magának követelte a dicsőséget, bár ebben az ügyben Romeo Bălan ügyész járt el, aki emiatt díjat is kapott az ügyészek szövetségétől. Emellett – mint mondta – a hasonló kolozsvári és a nagyszebeni ügyekben is bebizonyította, hogy nem voltak terroristák, mivel a sortüzek minden egyes áldozata esetében sikerült kideríteni, hogy kik lőttek. Az ügyek 80 százalékában sikerült kideríteni, hogy kik lőttek, hogy kik azok, akik több ezer polgár haláláért, megsebesüléséért vagy jogtalan bebörtönzéséért felelősek – mondta Voinea. Nincs bizonyíték Vasile Milea öngyilkosságára Arról is beszélt, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, miszerint Vasile Milea, a hadsereg akkori főparancsnoka 1989 december 22-én öngyilkosságot követett volna el, mint ahogy azt akkor a halottkém megállapította. Közölte: Milea halálát követően Stănculescu tábornok bement a védelmi minisztériumba, és az akkor Milea után a hivatali rangsorban következő Ilie Ceauşescut őrizetbe véve önmagát nyilvánította védelmi miniszterré, majd ebbéli minőségében irányította az összes katonai műveletet az országban. Voinea a katonai főügyész helyetteseként, majd főügyészként tíz évig, 1997-től foglalkozott a forradalomhoz kapcsolódó perek vádirataival, többek között a Milea-ügyével is, amelyet lezártak, és akkor Voinea nem emelt szót a végkövetkeztetés ellen. (Incidens Aradon: Kisebb incidens történt Aradon az 1989-es forradalom hőseinek tiszteletére rendezett tegnapi megemlékezésen, amikor a megjlent egykorri forradalmárok összetűztek a rendfenntartó erőkkel, mivel azok nem engedték, hogy kitűzzenek egy zászlót a vértanúk emlékművére. „Még 1989-ben sem gyakoroltak ránk olyan nyomást, mint mostanában, példa erre a hatóságok mai akciója is, akik szabotálni kívánták a mgemlékezésünket” - jelentette ki a megyei forradalmárszervezet titkára, Duka Attila.) Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár) 2013. december 24.Mi történt a romániai forradalom főszereplőivel?Az 1989. évi, élőben közvetített decemberi „forradalom” képei bejárták az egész világot. Főszereplői többnyire a semmiből érkező, ismeretlen vagy a párthierarchia második, harmadik vonalához tartozó „forradalmárok”, költők, színészek voltak. Közülük többen immár ismét eltűntek a semmiben, néhányan azonban ma is meghatározó politikusokká váltak. Mi lett a sorsuk ezeknek a „forradalmároknak”? A jelmondat: „tégy úgy, mintha dolgoznál” 1989. december 22-én, röviddel azt követően, hogy Nicolae és Elena Ceauşescu a helikopter fedélzetén elhagyta a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét, a „szabaddá lett” román televízióban a „forradalmárok” között ott volt a Ceauşescu-rendszert bíráló és ezért házi őrizet alá helyezett Mircea Dinescu. Az akkor 39 éves költő nyomban azt követően érkezett e televízió székházához, hogy a házát őrző securitatások kereket oldottak. 1989 decemberét követően Mircea Dinescu az Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be 1990 és 1993 között, 2006-tól pedig a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként működött, e tisztségéből azonban 2012-ben távoznia kellett, mivel két kereskedelmi társaság igazgatótanácsi tagjaként összeférhetetlennek nyilvánították. Jelenleg 80 hektáros szőlővel rendelkezik a Dolj megyei Cetate községben – ez a második legnagyobb területű szőlészet Olténiában a segarceai után, Bukarestben pedig övé a Lacrimi si Sfinţi nevű étterem. A tévé képernyőin, a maratonira nyúlt „élő forradalmi közvetítés” elején, szintén rögtön a diktátor távozása után, Dinescu mellett megjelent az ismert színész, Ion Caramitru, aki híressé vált az idő előtt bekapcsolt mikrofonban elhangzott mondatáért, amelyben azt tanácsolta Dinescunak, tegyen úgy, mintha dolgozna. (A mondat akár jelképe is lehetne az eseményeknek, amelynek szereplői szintén „forradalmasdit” játszottak). Ion Caramitru amolyan hadvezére lett a „forradalomnak”, 22-én este egy páncélos csapatszállító tetejéről irányította a tüzet a királyi palotában rejtőzködő „szekusokra”. „terroristákra”. Tagja volt a Nemzeti Megmentési Frontnak. Viszonylag hamar azonban lelkiismeret-furdalása támadt, és már 1990 november 15-én, egy tüntetésre összegyűlt mintegy 100 ezer ember előtt bocsánatot kért mindezért, szakítva Ion Iliescuékkal. Az eseményeket követően Caramitru az UNITER elnöke lett. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt tagjaként 1996 és 2000 között művelődési miniszter volt a Ciorbea-, Radu Vasile- és Isărescu-kormányban, 2005 óta pedig a bukaresti Nemzeti Színházat vezeti. Jelenleg hét földterülettel, házzal rendelkezik Moeciu de Sus faluban és Predeálon. A „forradalomban” betöltött szerepére visszaemlékezve, nem titkolja, ma már mindez szégyennel tölti el. A puccsisták vezére 1989. december 22-e délutánján megjelent a televízióban maga a „főszereplő”, Ion Iliescu is. Az ekkor 59 éves politikus a Műszaki Könyvkiadót vezette, mivel Ceauşescu a KGB-vel való összeesküvés gyanúja miatt elszigetelte a politikától. Korábban a kommunista diákszervezet elnöke, a kommunista párt Központi Bizottságának osztályvezetője, a KISZ KB első titkára, a Központi Bizottság propaganda osztályának főnöke, ifjúságügyi miniszter, a Temes majd a Iasi megyei pártbizottság titkára volt. Ion Iliescu a Victor Atanasie Stănculescu által vezetett hadsereg segítségével vette át a hatalmat 1989 után. 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között Románia elnöke, 2004 és 2008 között a Szociáldemokrata Párt szenátora volt. Jóllehet hivatalosan visszavonult a politikai élettől, politikai megfigyelők jelenleg is a szociáldemokraták szürkeeminenciásának tartják a 83 éves politikust. A Bukarestet feldúló bányászokat behívó Ion Iliescu mindvégig úgy tartja, hogy 1989-ben „spontán forradalom” tört ki, nem pedig államcsínyt követtek el. A 24 évvel ezelőtt eseményekre emlékező idei ünnepségek alkalmával is többen követelték felelősségre vonását a halottak miatt, ami – az alkotmánybíróság döntése értelmében – immár lehetséges lenne. A „katonai vonulat” Victor Atanasie Stănculescu tábornok részt vett a temesvári forradalom elfojtására tett kísérletben. A menekülő Ceauşescuék annyira bíztak benne, hogy gondjaiba ajánlották gyermekeit. Stănculescu azonban Ceauşescuék menekülését követően átállt Iliescuék oldalára, ott volt a diktátort házaspárt halálra ítélő bíróság tagjai között is. A kivégzést követően gazdasági, majd később honvédelmi miniszter lett. Az 1989. decemberi események miatt bíróság elé állították, 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A döntést azonban a főügyész, Tănase Joiţa által benyújtott fellebbezés következtében 2004-ben semmisnek nyilvánították. A pert később újra felvették, a 2007-ben hozott, ugyancsak 15 évi börtönre szóló ítéletet 2008-ban vált véglegessé A Legfelsőbb Bíróság ez alkalommal elrendelte katonai rangfokozatától való megfosztását is. A forradalom legelső napján a tévében megjelent a Hemingway-kinézetű Gelu Voican Voiculescu is, aki az első időszakban meghatározó szerepet játszott az eseményekben. Voiculescut 1970-ben és 1985-ben két alkalommal is elítélték, egyszer szolgálati titkok kifecsegéséért, gazdasági kémkedésért, egyszer pedig a társadalmi rend elleni izgatás miatt. Ő maga is részt vett Ceausescuék „perén”, majd Ion Iliescu miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki, illetve a titkosszolgálatok felügyeletével bízta meg. Utóbbi tisztségét 1990 márciusáig, a Román Hírszerző Szolgálat megalakulásáig látta el. 1990 és 1922 között a Nemzeti Megmentési Front parlamenti képviselője volt, majd Románia Románia tunéziai és marokkói nagykövetévé nevezték ki. 2010-ben 9400 négyzetméternyi telket örökölt Târgu Ocna városában, miután sikerült meggyőznie a bírókat arról, hogy ő Mihail Sturdza herceg és Costahe Negri leszármazottja. A kerítésmászó kormányfő Románia 1989 utáni első miniszterelnöke, az akkor 43 éves Petre Roman szintén már december 22-én megjelent a televízióban. A politikus a Politikai Könyvkiadót vezető Walter Roman fia, apja jelentősen hozzájárult a romániai kommunista rendszer megszilárdításához. Walter Roman egyébként részt vett a spanyolországi szabadságharcban. A nacionalista beállítottságú Petre Roman már 1989 decemberének végén ellenezte a Bolyai Egyetem visszaállítását, kormányfőként több magyarellenes intézkedést fogadott el, pénzelte Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapját. Az 1991. szeptemberi bányászjárás alkalmával a kormányszékházra támadó feldühödött bányászok elől az épületet övező kerítésen átmászva menekült el. Ez jelentette miniszterelnöki pályafutása végét is, mivel korábban már rossz viszonyba került Ion Iliescuval. 1999 és 2000 között külügyminiszter volt az Isărescu- kormányban, jelenleg a Szociál-Liberális Szövetség szenátora. A „forradalom” rendezője A „forradalom” megrendezését szakemberre, Ceauşescu kegyeltjére, Sergiu Nicolaescu filmrendezőre bízták. Hírek szerint már hat hónappal korábban tudott a romániai eseményekről. Ő volt az, aki a diktátor menekülését követően milliós tömegeket akart az utcán látni, és aki a Prahova megyei harckocsizó egységet Bukarestbe rendelte, a „terroristák” elleni harcra. Elmondása szerint Ceauşescu utolsó beszéde alkalmával maga robbantott fel a Palota-téren néhány gránátot, kiváltva ezzel az általános riadalmat. 1989 után a szociáldemokraták részéről több alkalommal is szenátor lett, ő vezette az 1989. decemberi események kivizsgálására felállított, utólag az igazság meghamisításával vádolt bizottságot. 1989 után is rendezett filmeket, ilyen vonatkozásban többször megvádolták azzal is, hogy ismeretségét kihasználva törvényellenes úton jutott pénzekhez filmjeihez. Sergiu Nicolaescu idén januárban halt meg. Az ideológus és a vasököl A „vátesz” Silvu Brucan. Tévedett: 20 évnél több kell az európaiasodáshoz A Nemzeti Megmentési Front ideológusa Silviu Brucan volt. Nagy szerepe volt Ceauşescuék halára ítélésében, Petre Roman kormányfővé való kinevezésében, ugyanakkor viszont megakadályozta azt, hogy a Securitatét – némi „átcsoportosítás” után – ismét életre keltsék. A kilencvenes évek közepétől Próféciák a múltról című műsorával rendszeresen szerepelt a televízióban. Nagy felzúdulást keltett kijelentésével, miszerint „az ostoba népnek legalább 20 évre lenne szüksége” az európai felzárkózáshoz. Tévedett – ennél jóval nagyobb időre lesz szükség. 2006-ban halt meg. A Nemzeti Megmentési Front „vasökle” viszont Dan Iosif volt. 1989 előtt az országba becsempészet farmernadrágok, kávé, cigaretta eladásával foglalkozott. A Központi Bizottság épületébe behatoló első „forradalmárok” között volt. Alapos a gyanúja annak, hogy ez alkalommal jelentős dollármennyiségre tett szert. Hírek szerint mindenkit lelőtt, akit az épület alagsorában talált. 1989 után 19 éven át ő volt a „forradalmár-szervezetek” tulajdonképpeni vezére. Szenátorként, Ion Iliescu államfő elnöki tanácsadójaként, államtanácsosként tevékenykedett, 2004-ben a Szociáldemokrata Párt képviselője volt. Benne volt a dák aranykarperecek csempészésében is. 2007-ben halt meg – így már nem várhatta meg, ameddig elkészült fekete-tengeri szállodája. A rémhírterjesztő és a „forradalmár-gyártó” Cazimir Ionescu volt 1989 decemberében a rémhírek egyik fő terjesztője. December 22-én a televízióban elhangzott bejelentése szerint például harckocsibrigád közeledik Piteşti-hez, azzal a szándékkal, hogy elfoglalja az ottani atomkutató létesítményt, a kőolaj-finomítókat, a ciánnal telt tartályokat és a Curtea de Argeş-i gátat. „Ha ez megtörténik, estére Piteşti eltűnik a térképről! Kérjük a hadsereg segítségét!” – hangzott vészjóslata. 1992-ben nem sikerült elnyernie Bukarest főpolgármesteri címét. Több mandátumot is letöltött a parlamentben, majd a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként ellenezte a papok átvilágítását az új pátriárka megválasztása alkalmával. Bebe Ivanovici 1989 előtt az Electroaparataj vállalat alkalmazottja volt. „Forradalmárrá” úgy lett, hogy orvosi igazolványt szerzett arról, hogy állon vágták és eltört az egyik ujja. Ion Iliescuval nyomban jó viszonyba került, így ő lett a Forradalmárok Államtitkárságának vezetője. Ebben a minőségében jó pénzért bárki kaphatott, jelentős anyagi előnyökkel járó forradalmár-igazolványt. Hírek szerint 40 ezer igazolványt nyomattatott. 2003-ban szolgálati visszaélés vádjával 1 év börtönre ítélték, de egyetlen napot sem ült le, kegyelemben részesült. Jelenleg több gépkocsival, telekkel és bukaresti luxuslakással rendelkezik. B.T./ evz.ro maszol. ro 2015. október 23.Bővül a vádlottlistaPetre Roman volt miniszterelnök és Gheorghe Dobre volt közlekedési miniszter szerepét is vizsgálja a legfelsőbb ügyészség az 1990. június 13–15-ei bányászjárásban, amikor a Zsil-völgyi vájárok brutálisan bántalmazták a Ion Iliescu akkori elnök ellen tüntető ellenzékieket, diákokat. Behívatták Miron Cozma egykori bányászvezért is, aki egy későbbi bányászjárásért már ült börtönben; kihallgatása után azt nyilatkozta, hogy ő is gyanúsított „a többiekkel együtt”, de inkább áldozatnak tekinti magát, az igazi bűnösöket „a hadsereg, a belügy és a szolgálatok” között kell keresni. Arra a kérdésre, hogy miért mentek Bukarestbe a bányászok, és kiknek mondott köszönetet Ion Iliescu, Cozma azt mondta, hogy az igazság kiderül a nyomozás végén, és miután az ügyet letárgyalja a fellebbviteli bíróság. A bányászvezér szerint a fő vétkes Ion Iliescu, de bűnrészes Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu, az ügyeletes ezredesek, Cornel Burlec volt bányászati miniszter és Nicolae Cămărăşescu, a Securitate volt tisztje. Cozma azt állítja, hogy a bányászjáráskor őt erővel hozták Bukarestbe, és meg is verték a bányászok, ő pedig megmentette a népszerű Egyetem téri diákvezér, Marian Munteanu életét. A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit. Szerdán Ion Iliescu volt államelnököt, Virgil Măgureanu volt hírszerző főnököt és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi minisztert hallgatták ki gyanúsítottként. Az ügyészség tegnapi közlése szerint Petre Roman, Stănculescu tábornok és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes esetében Klaus Johannis állmelnöknek kell engedélyeznie a bűnvádi eljárás elindítását, ezt már kérték is tőle. Gheorghe Dobre 1990-ben az államvasutak craiovai kirendeltségének igazgatója volt, és azért hallgatták ki, mert a bányászok vonattal utaztak Bukarestbe. A 25 éves késéssel kezdődő igazságszolgáltatási eljárásban több más gyanúsított is van. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 28.Elkezdődhet volt kormánytagok ellen a kivizsgálásKatonai ügyészek szerint Iliescu hozatta a bányászokat Elkezdődhet a bűnvádi eljárás három volt kormánytag, közöttük Petre Roman egykori miniszterelnök ellen, miután Klaus Johannis elnök jóváhagyta a legfőbb ügyész erre vonatkozó kérését. A legfőbb ügyész csütörtökön fordult az elnökhöz, hogy engedélyezze Petre Roman, Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes ellen a bűnvádi eljárást. Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Johannis ezt megtette. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 30.Főpróba volt a marosvásárhelyi véres zavargásAz 1990. júniusi bukaresti bányászjárás dossziéjának újranyitása után indokolt, jogilag pedig lehetséges lenne a márciusi marosvásárhelyi véres zavargások ismételt kivizsgálása is – véli Kincses Előd ügyvéd, az akkori események emblematikus alakja. Mint a Népszabadságnak elmondta: ebben az esetben is érvényes az indoklás, amelyre hivatkozva az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte Romániát, hogy 25 év után végre folytassa le a nyomozást az ellenzék bukaresti tüntetéssorozatának vérbe fojtása ügyében. Ennek kapcsán a múlt héten vádlottként idézték be a rendszerváltás utáni ideiglenes kormányzótanács vezetőit, élükön Ion Iliescu volt államelnökkel és Petre Roman exkormányfővel. Emberiesség elleni bűnökkel vádolják őket, ami nem évül el. Hasonló besorolás alá esnek Kincses szerint az 1990. március 19–21. közötti marosvásárhelyi események is. – Pogromkísérlet volt, ami szintén nem évül el – hangsúlyozta. Az ügyvéd úgy látja, hogy Marosvásárhely volt a főpróbája a demokratikus ellenzék elleni, több halálos áldozattal járó 1990. júniusi atrocitásoknak. Márciusban ugyanúgy vonatokkal szállították a bányászokat Marosvásárhely felé, csak végül a székelykocsárdi (Razboieni) vasútállomásról visszafordították a szerelvényeket, miután kiderült, hogy a székelyudvarhelyi gyárak feltüzelt munkásai mégsem mennek az erdélyi városba – idézte fel Kincses, aki személyesen beszélte le a székelyeket a marosvásárhelyi bevonulásról. Így már a készültségbe helyezett zalatnai mócok sem indultak el Marosvásárhelyre. Őket Kincses szerint – a bányászjárás kapcsán szintén vád alá helyezett – Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes értesítette, hogy már nincs szükség rájuk. Az egykori hatalom által a magyarok „provokációinak” számlájára írt konfliktus esetleges irányítottságát soha nem vizsgálta romániai hatóság. Magánszemélyek ellen folyt eljárás, de elmarasztaló ítéletet kizárólag magyarok ellen hoztak. Legutóbb 2010-ben élt panasszal az ügyben Kincses Előd és Smaranda Enache emberi jogi aktivista, de a legfőbb ügyészség válaszra sem méltatta őket. Pedig az utóbbi években rengeteg tanúvallomás és egyéb bizonyíték került elő, amelyek arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen nem helyi konfliktus volt, hanem egy Bukarestből irányított eseménysor, amely ürügyként szolgált a Ceausescu-rezsim bukása után felszámolt titkosrendőrség újraalakításához. Ez meg is történt 1990. március 26-án, Román Hírszerző Szolgálat néven. Az új hatalom viszonya a hírhedt Securitatéval kezdettől fogva ellentmondásos volt. A diktatúra legrettegettebb és leggyűlöltebb intézményét 1989. december 26-án a védelmi minisztérium alá rendelték, majd 30-án elnöki rendelettel feloszlatták. Az ügynököket azonban nem eresztették szélnek, hanem csak három hónapos fizetett szabadságra küldték. – A román közvéleményt meg kellett győzni arról, hogy a „magyar veszély” miatt szükség van a titkosszolgálatra – emlékezik vissza Kincses Előd. Az ügyvéd szerint az áldozatok örökösei, özvegyei kérhetnék, hogy a román ügyészség vizsgálja ki az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó, a köztudatban „fekete márciusként” élő eseményeket. nol.hu Erdély.ma 2017. január 2.Iliescuról és más gyilkosokrólIon Iliescu és bűnöző bandája elindult a börtön felé. Utolérik őket az 1990. június 13–15-i bányászjárás szörnyűségei. A forradalom gyilkosságai is egyre közelebb kerülnek, lépésről-lépésre… Az 1989. decemberi genocídium elkövetői közül sokan részt vettek az 1990. júniusi mészárlásban is: Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Gelu Voican Voiculescu, Cico Dumitrescu, Cazimir Ionescu. És csak azokat említettem, akik még mindig élnek. Mert különben szóba hoztam volna Sergiu Nicolaescut, Silviu Brucant, Dan Iosifot, Nicolae Militaru, Victor Atanasie Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokokat is. Augustin Lazăr főügyész bejelentette: hamarosan lezárják a bányászjárás ügyét,a katonai ügyészek pedig legfeljebb két hónapon belül határozatot hoznak. A Katonai Ügyészség éppen karácsony előtt jelentette be több személy vád alá helyezését, akikről eddig azt hittük, hogy örökre szóló mentelmi joggal rendelkeznek. A vád: emberiesség elleni bűncselekmények. Az ügyészek szerint a vádlottak a június 11–15-e időszakban „általános és szisztematikus támadást döntöttek el, szerveztek meg és koordináltak a polgári lakosság, nevezetesen a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren tüntetők, valamint Bukarest municípium lakossága ellen”. Ebben az ügyben a vádlottak listáján szerepel még Miron Cozma (a Zsil-völgyi bányászok volt vezetője), Adrian Sârbu (a Roman-kormány volt államtitkára), Nicolae S. Dumitru (a volt FSN – Nemzeti Megmentési Front – egyik vezetője), Corneliu Diamandescu tábornok (a Román Rendőrség volt vezetője), Mugurel Florescu tábornok (a Katonai Ügyészség volt vezetője). Meglepő egyes vádlottak – Ion Iliescu, Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu – gőgös, hazug, diverzionista reakciója. 1990-ben ők voltak a végrehajtó hatalom első három embere: az ország elnöke, a miniszterelnök és a kormányfő-helyettes. Ion Iliescu: „Nem ez az első alkalom, hogy előrángatják ezeket a dolgokat. Miféle bizonyítékok? Ez egy 1990-ben történt ügy, túlléptünk rajta, egymást követők a különböző színezetű kormányok. Tudom, hogy miért nyitják meg újra a vitát, mert ez egy 27 évvel ezelőtti történet, de ez van… Egyetlen időszakból sincs semmi, amiért hibásnak kellene éreznem magam!”. Mivel úgy tűnik, hogy Ion Iliescu amnéziában szenved, eszébe juttatjuk, hogy miként bujtogatta a bányászokat 1990. június 14-e hajnalán a Victoria-palota erkélyéről: „Kedves bányászok, köszönöm azt a munkásszolidaritási választ, mellyel ezúttal is reagáltak a felhívásunkra. A bányászok küldöttsége, Cozma úrral az élen, az Egyetem tér felé veszi majd az irányt, mert azt szeretnénk, ha önök foglalnák vissza. Mint látták, ezúttal igazán fasiszta elemekkel van dolgunk. Uszított, sok esetben bekábítószerezett elemek szervezett csoportjaival.” Petre Roman a történelem másik csalója. Csak egy kis szemrehányása van Iliescu számára: egy „szerencsétlen kifejezés”, melyet állítólag az 1990. június 14-i beszédében használt. Amúgy minden rendben volt: a gyilkosságok is, az erőszakos cselekmények is, a rombolások is… A kóros hazudozó és cinikus gazember Petre Roman újra bebizonyította, hogy semmivel sem jobb apjánál, Valter Romannál (Erno Neulander), Sztálin és a Szovjetunió elkötelezett komminternistájánál. Petre Roman: „Ion Iliescu használt egy szerencsétlen kifejezést: «Menjenek és ültessenek virágokat az Egyetem téren!». Ez nem volt helyes. Az lett volna jobb, ha azt mondják a bányászoknak, amit mindnyájan gondoltunk: «Testvérek, nem kellett volna idejönnötök. Semmi sem veszélyezteti a demokráciát»”. Micsoda semmibe vétele a történelmi igazságnak! Lehet, hogy Roman és a többi vádlott „mind úgy gondolta”, hogy a bányászoknak nem volt miért Bukarestbe jönniük, hogy semmi sem veszélyeztette a demokráciát, de pont az ellenkezőjét tették: felbujtották a bányászokat, hogy Bukarestbe jöjjenek, elhitetve velük, hogy nagy veszélyben van a demokrácia. A diverzionista Gelu Voican Voiculescu diverziónak tartja, hogy az ügyészek vád alá helyezték. „Ez egy megrendelt diverzió, mellyel ki akarják juttatni Iohannis elnököt a zsákutcából, a közvélemény figyelmét pedig el akarják terelni a miniszterelnöki jelölt kiválasztásáról. Karácsony előtt gyorsan előkapták, hogy bejelentik a vád alá helyezésünket. Ez botrányos módja az igazságszolgáltatás pillanatnyi érdekek szerinti felhasználásának”. Ezek az alakok ilyenfajta hazugságokkal mérgeztek minket 27 éven keresztül. Alig várom, hogy az igazságszolgáltatás megszólaljon! Hogy a vádlottak padján lássuk őket vergődni, mint Bobu, Postelnicu és Manea Mănescu 1990-ben! Grigore Cartianu foter.ro/cikk 2017. január 21.A bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért segítséget az ügyészségAz 1990-es bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért lakossági segítséget a katonai ügyészség, amely ma nyilvánosságra hozta az akkor jogtalanul fogva tartottak egy részének fényképeit. Az ügyészek száz olyan személy portréját közölték, akiket 1990. június 13-án őrizetbe vettek a hatóságok. Akkor a Bukarest központjában a Ion Iliescu vezette hatalom ellen tüntető tömeget feloszlatták a karhatalmi erők. Másnap a Zsil-völgyi bányászok is Bukarestbe érkeztek szervezett módon, és brutálisan bántalmaztak civileket. Ezért emlegetik az akkori eseményeket bányászjárásnak. A katonai ügyészség decemberben több magas rangú egykori vezető, köztük Ion Iliescu volt államfő ellen indított bűnvádi eljárást az akkor történtekért. A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek. Az ügyészség mai közleménye szerint azért van szükség a lakossági segítségre, hogy a vizsgálatot belátható időn belül lezárhassák, és vádat emelhessenek a gyanúsítottak ellen. A száz személyt a măgurele-i katonai központban őrizték, a teljes adatfelvétel azonban nem történt meg estükben. Csak neveiket rögzítették, ezért most a hatóságoknak gondot okoz az azonosításuk és felkutatásuk. A vádhatóság szerint az akkor fogva tartottak egy része a retorzióktól tartva hamis neveket adhatott meg. Az ügyészek bűnvádi eljárást indítottak Iliescu mellett Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter ellen. Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 18.Űzött vad a béke apostolábólBeszélgetés Kincses Előddel, Marosvásárhely „fekete márciusának” koronatanújával A Marosvásárhelyre készülő székelyudvarhelyiek lebeszélését tartja élete legnagyobb fegyvertényének. A „fekete március” után az országból elmenekülni kényszerülő Kincses Előd ügyvéddel a 27 évvel ezelőtti, polgárháborúval fenyegető események előéletéről is beszélgettünk. Egy 1990. január 12-én mondott beszédében így fogalmazott: „Ebben az országban, azt hiszem, a történelemben először megtörtént az a csoda, hogy a sofőr már rég meghalt, de a gépezet tovább gyilkol!” Honnan ez a jövőbe látás a nagy egymásra találás heteiben? – Az 1989. december végi események után néhány napig valóban azt hittük, végre bekövetkezik az a román–magyar történelmi megbékélés, amelyre immár közel száz éve hiába vártunk. De hamar érzékelni lehetett, hogy a véleményformálók és politikusok korántsem annyira magyarbarátok, mint az utca embere. Feltűnő volt például, hogy noha a legtöbb segély Magyarországról érkezett, azokról egyáltalán nem számoltak be a román nyelvű híradások. Aztán fokozatosan elkezdődött a kampány, amelynek célja az volt, hogy a forradalom utáni magyarbarát hangulatot magyargyűlölővé változtassa. A vásárhelyi Bolyai Farkas Líceum magyar jellegének, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem önálló magyar tagozatának visszaállítására irányuló törekvéseinkkel való szembenállás mind-mind ezt jelezte. A magyarok destabilizálni akarják az országot, hangzott mindenhonnan, az állandó román félelem – Erdély elvesztése – meglovaglása zajlott. – Mit gondol, az éledező hatalom miért épp Marosvásárhelyt jelölte ki a Securitate aktiválásának legitimálását célzó események helyszínéül? – Marosvásárhely csak a második opció volt, eredetileg Szatmárnémetiben terveztek etnikai összetűzéseket kirobbantani a március 15-i megemlékezések alkalmával. A Vatra Românească nevű szervezet által felheccelt tömeg körbevette a szatmári Bălcescu-szobrot, a koszorúzások egyik tervezett helyszínét, így a koszorúkat végül a katolikus székesegyház melletti Krisztus-szobornál helyezték el. Román–magyar összetűzésre ugyan nem került sor, de a román tömeg a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának megyei alelnöke, Formanek Ferenc és Pécsi Ferenc lemondását követelte, akik ellen etnikai uszítás és pénzügyi visszaélések ügyében névtelen feljelentés is érkezett. Mivel azokban a napokban az RMDSZ alelnökeként Formanek volt a legmagasabb rangú itthon tartózkodó magyar vezető – Domokos Géza és a többiek épp egy román–magyar megbékélés témájában rendezett budapesti értelmiségi találkozón vettek részt –, Király Károly kíséretében március 19-én Bukarestbe utazott, hogy tájékoztassa Ion Iliescut a történtekről. Másnap reggel Iliescu előszobájában találkozott Gelu Voican Voiculescuval, aki már tudott arról, hogy bányászokkal teli vonatok várakoznak Székelykocsárdon, míg Zalatnán a mócokat tartják készenlétben. Vásárhelyen akkor már dúlt a csata. – Ön pedig lemondott a Nemzeti Megmentési Front (NMF) alelnöki tisztségéről. Mit remélt ettől a döntéstől: hogy ily módon sikerül elejét venni a további atrocitásoknak? – Miután március 19-én Király Károly hiányában a legmagasabb rangú helyi vezető voltam, román tömegek követelték a lemondásomat. Azt sem tudták, ki vagyok, de ezt kellett kiáltaniuk, amint a tömegben elvegyült egyik családi barátunk kiderítette. A székház erkélyéről azt mondtam nekik, hogy nem akarok a megbékélés útjába állni, és ha a választó testület levált, alávetem magam a döntésnek, de semmiképp sem az utca nyomásának. Úgy gondolkodtam, ne félemlíthessék, ne alázhassák meg általam a magyarságot. Az NMF ideiglenes tanácsának román tagjai – a vatrás Dumitru Poppal az élen – arra kértek, ne hozzam őket abba a helyzetbe, hogy ellenem kelljen szavazniuk, hiszen jól ismerik a munkásságomat. Inkább mondjak le. Belenyugodtam, lemondtam, és aznap este már el is utaztam Székelyudvarhelyre, ahol másnap tárgyalásom volt, az ügyvédi praxisomat ugyanis csak Maros megye területére függesztettem fel. – Sokak szerint sorsdöntő pillanatban a legjobb helyen volt, hiszen az események hírére fél Székelyföld készült indulni a vásárhelyi magyarok védelmére, ami polgárháborús következményekbe is torkollhatott volna. Ön is annyira súlyosnak érzékelte a helyzetet? – Még annál is riasztóbbnak. Székelyudvarhely főterén és két gyárban tízezer embert igyekeztem meggyőzni, hogy maradjanak otthon, miközben már rengeteg busz, több ezer ember állt indulásra készen. Hasonló módon sikerült helyben tartani a csíkszeredaiakat és székelykeresztúriakat is, a szentgyörgyieket pedig Király Károly nyugtatgatta. Meggyőződésem, hogy hatalmas vérontást sikerült megelőznünk, tudván a Székelykocsárdon már várakozó bányászokról s a Zalatna főterén összegyűjtött mócokról. Ezt tartom életem legnagyobb fegyvertényének. Amúgy meg téveszme, hogy a Securitatét – utódnevén SRI-t – akkor hozták volna újra létre, a decemberi események után a szekusokat maga Iliescu helyezte a hadsereg védelme alá, küldte őket háromhavi fizetett szabadságra, míg el nem érkezik a megfelelő pillanat az újraaktiválásukra. A fekete március kirobbantását inkább az indokolta, hogy a magyar veszéllyel riogatott román közvélemény fogadja el a gyűlölt Szeku visszaállítását. – A „béke apostolából” hogyan lett mégis űzött vad? Miért kellett Magyarországra menekülnie? – Az egyre erősödő fenyegetettségérzés miatt. A hatalom számára ugyanis mindezt követően is veszélyes ember maradtam, aki bármikor képes maga mögé állítani az embereket. Plusz, hogy nem voltam hajlandó besorolni a magyar díszpintyek közé. Miután az utolsó pillanatban nem került adásba egy interjú a televízió magyar műsorában, amelyben román nyelven részletesen elmeséltem a történéseket – s amelytől azt reméltem, hogy a román nyilvánosság előtt is egyértelművé teszi a dolgokat –, úgy éreztem, nem vagyok biztonságban. Autóval menekítettek előbb Nyárádszeredába, onnan Gyergyóditróba, majd az aradi NMF-vezető, Hosszú Zoltán segítségével Nagylaknál Magyarországra. Közben körözést adtak ki ellenem, de mielőtt az értesítés a határőrző szervekhez ért volna, én már a túloldalon voltam. A körözés tényét amúgy báró Kemény János éppen akkor kitelepedő fia, Kemény Árpád erősítette meg, aki a borsi átkelőnél látta a nevemet a körözöttek listáján. Egy ideig bizony Budapesten sem éreztem magam túl jól, ha valaki hosszasan jött mögöttem. – Miközben a „fekete márciust” követően sokan végleg elhagyták az országot, ön 1995-ben mégis a hazatérés mellett döntött. Miben bízott? Hiszen még mindig Iliescu és csapata volt hatalmon… – Elsősorban abban, hogy 1994-ben Románia csatlakozott a mifelénk CEDO-ként ismert Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Ezt követően kérést nyújtottam be tisztázandó, hogy zajlik-e ellenem bármilyen vizsgálat Romániában, amire azt a választ kaptam, hogy lezártnak nyilvánították azt a vizsgálatot, amelyet a közlemény szerint el sem kezdtek, noha marosvásárhelyi lakcímemre időközben több idézést is kikézbesítettek. Ezt követően úgy terveztem, hogy három hónapi kivárás után hazamegyek, végül azonban édesanyám műtétje miatt korábban indultam. Az édesapám temetésén ugyanis az ellenem folytatott eljárás miatt nem tudtam jelen lenni, azt a pillanatot örök fájdalomként hordozom magamban. – Itthon szembesült bármilyen retorzióval? – Nem, bár a hazatérésem hírére a Maros megyei főügyész újságírói kérdésre még úgy válaszolt, hogy ha rajta múlna, letartóztatna. Volt évfolyamtársam, a Văcăroiu-kormány külügyminisztere, Teodor Meleșcanu révén diplomata-útlevéllel jöhettem haza. Az iratot egy Ioan Oancea nevű konzultól vettem át, aki még tíz dollárral is megkölcsönzött, ennyibe került ugyanis az útlevél kibocsátása. Megkérdezte, mivel utazom, mire én azt válaszoltam neki, hogy vonattal. A nyomon követésemet jelzi, hogy amikor később találkoztunk, pontosan tudta, hogy a határt ugyan vonattal léptem át, utána azonban autóval utaztam tovább. Részben biztonsági okokból ugyanis a Magyar Televízió egy forgatócsoportjának kíséretében mentem haza. – Ma Tőkés László jogi képviselete mellett a hazai magyarság egy sor fontos ügyének képviseletét is ellátja a MOGYE-ügytől a marosvásárhelyi Római katolikus Gimnázium és a Székely Nemzeti Tanács peres dolgaiig. Mennyiben segíti munkájában, hogy annak idején a bukaresti egyetemen végezte a jogi tanulmányait? – Azontúl, hogy néha belebotlom egyik-másik évfolyamtársamba, nem nagyon. Annak idején két okból mentem egyetemre Bukarestbe, és nem Kolozsvárra, ahogy az erdélyi fiatalok többsége tette. Az egyik a román nyelv megtanulásának célkitűzése – az évfolyam egyetlen magyar diákja voltam –, másrészt válogatott atlétaként is szerettem volna kihasználni a fővárosi egyetemistalét előnyeit. Ami meg a magyarság ügyeinek jogi képviseletét illeti, annak sikere hullámzó, elsősorban azért, mert kiszámíthatatlan a román igazságszolgáltatás ezekhez a kérdésekhez való viszonyulása. Egyetlen példa: a székely zászló a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint nem reklámzászló, Nagyváradon viszont reklámzászlóként kategorizálták. Ettől függetlenül nem adjuk fel, minden jogi lehetőséget igyekszünk kipróbálni, ismerjük és igyekszünk használni a nyilvánosság erejét is. És bízom benne, hogy minden ellenérdekeltség ellenére előbb-utóbb a „fekete március” ügye is – amelyben Menyhárt Gabiella nagyváradi ügyvédnő idén februárban az 1990-ben halálra gázolt magyar áldozatok özvegyei és Sütő András gyermekei képviseletében a Legfelső Ítélőtábla Melletti Ügyészséghez fordult – az illetékes bíróság elé kerül, ahogy a forradalom és a bányászjárás ügyével már megtörtént. Én tanúként tenném a dolgomat. KINCSES ELŐD Marosvásárhelyen született 1941. október 2-án. Testvérei: Emese és Elemér. Középiskoláit szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1959), a bukaresti egyetemen szerzett jogi diplomát (1964). Szülővárosában jogtanácsos, majd ügyvéd lett. Ő volt 1989-ben Tőkés László védője abban a kilakoltatási perben, amely a romániai forradalomhoz vezetett. 1990. január 2-ától Király Károly helyetteseként a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke. Kulcsszerepet játszott az 1990. március 19–20-i marosvásárhelyi pogromkísérlet, a „fekete március” eseményeinek alakításában. Az etnikai összecsapások után Magyarországon keresett menedéket, ő lett az Iliescu-rezsim első politikai menekültje. 1991 decemberétől 1992 augusztusáig a Magyarok Világszövetségének főtitkára volt. A marosvásárhelyi eseményeket, azok közvetlen előzményeivel együtt, Marosvásárhely fekete márciusa címmel írta meg, a könyv románul, angolul és franciául is megjelent. Ma ügyvédként dolgozik Marosvásárhelyen. Díjak, kitüntetések: Berzsenyi-díj, Báthori István-díj, a Magyar Tisztikereszt lovagi fokozata. Jogász, jogi szakíró, közíró, többszörös román és Balkán-bajnok vágtázó. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 27.Valótlan emlékek a fekete márciusrólKlaus Werner Johannis államelnök székelyföldi – pardon, Hargita és Kovászna megyei – látogatása kapcsán is fontosnak tartom elemezni, és helyére tenni a hónap elején Csíkszeredában megtartott Kovászna, Hargita és Maros megyei románok fórumán elhangzottakat, és főleg a magát kulturálisnak nevező Vatra Românească egyesület alapító alelnökének, prof. dr. Ioan Sabău-Pop ügyvédnek a marosvásárhelyi Cuvântul liber napilap 2017. július 5-i számában az 1990-es fekete március tanújaként adott nyilatkozatát. Egyáltalán nem kizárható, hogy az államelnök a látogatás bejelentésével a csíkszeredai román fórum felhívására reagált, bizonyítandó, hogy nem tartozik a fórumon oly erőteljesen elítélt román politikusok közé, akik nem lépnek fel határozottan az úgynevezett három székelyföldi megyében a „Románia destabilizálását célzó akciók” ellen és a „nemzeti ügy” védelmében. „Neo-bélakunista megnyílvánulás” A marosvásárhelyi fekete március egyik tanújaként megszólaltatott Sabău-Pop ügyvéd kartárs erőteljesen indít, kifejtve, hogy helytelen a történteket fekete márciusnak nevezni, mivel tulajdonképpen bolsevik, neo-bélakunista megnyilvánulás történt, amelyhez azzal a céllal kapcsolódott hozzá a magyar titkosszolgálat, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától, vagy érjék el az ENSZ kéksisakosainak ide történő betelepítését. Ezért véleménye szerint az 1989. decemberi „események” nem váltak a románok hasznára. Jellemző módon a nyilatkozó pont úgy kerüli a forradalom/népfölkelés kifejezést, mint a magyar forradalmat eltipró Kádár-rendszer! Mivel az interjúban az ügyvéd engem is nevesít, méghozzá tévesen, a replika jogán felszólítottam a Cuvântul Libert, hogy közölje dr. Ioan Sabău-Popnak, az „1990. márciusi marosvásárhelyi magyar atrocitások tanújának” adott válaszomat. Arra a kérdésemre, hogy az újságírói etikát tiszteletben tartotta-e az egykori (?) Steaua Roşie című napilap, a választ, gondolom, kitalálták. Idézek a román lapnak küldött, de meg nem jelentetett válaszomból. Alulírott dr. Kincses Elődöt, a Martie negru la Tîrgu-Mureş szerzőjét (elolvasható a www.martienegru.ro oldalon) több alkalommal is megemlíti dr. Ioan Sabău-Pop ügyvéd kartárs. Nyilatkozata jó néhány pontatlanságot, sőt valótlanságot tartalmaz. Mi, gyakorló jogászok, tisztában vagyunk azzal, ha egy tanú egyik állítása hamis, akkor a teljes vallomás valóságtartalma megkérdőjelezhető! Az alábbiakban ismertetem az interjú pontatlan állításait: „Emlékszem, hogy március 19-én reggel a román tüntetők követelték Kincses Előd, Tőkés András és Király Károly lemondását a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (románul CPUN) vezető tisztségeiből. Aznap Kincses Előd, aki a polgármesteri tisztséget is betöltötte, lemondott.” Csakhogy én sosem voltam polgármester, ezt a tisztséget Orbán Dezső töltötte be, a NEIT (CPUN) marosvásárhelyi elnöke pedig Ioan Judea ezredes volt. „Segítettem a katonaságnak, hogy megakadályozzák a tüntetőket, hogy behatoljanak az épületbe, ami szinte lehetetlen volt, mert provokálták őket (szerk. megj.: a Görgény-völgyiekről van szó, akik megostromolták az akkori RMDSZ-székházat). Sütő Andrást, aki nem sokkal azelőtt szemműtéten esett át, bukaresti kórházba szállították. A Herder-, Kossuth- és állami díjas neves írót április végén műtötték meg az Egyesült Államokban, de a Görgény völgyéből behívott tüntetők által tönkretett szemét nem tudták megmenteni. Ebből az interjúból tudtam meg megrökönyödve, hogy a kartárs ezen a szörnyű eseményen jelen volt. Kicsoda ez a Kincses? „A líceum (szerk. megj. Bolyai) román diákjait és tanárait egész egyszerűen szabályosan kikergették.” A Bolyai-líceum román tagozatának rengeteg diákja igazolhatja, hogy nem kergették ki őket az iskolából, amelybe tanulmányaik befejezéséig járhattak. Az valóban megtörtént, hogy a magyar tagozat diákjai sztrájkolni kezdtek azért, hogy az 500 éves Bolyai ismét magyar líceummá váljon, a Papiu pedig, amellyel 1962-ben összevegyítették, újra magyar tagozat nélküli román líceummá váljon. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnökeként személyesen mentem el egykori iskolámba, a Bolyaiba, és határozottan elleneztem, hogy a románokat akaratuk ellenére tanév közben eltávolítsák/átköltöztessék a Papiuba. Fellépésemért – ami végül is eredményes volt – egyesek a magyarság árulójaként bélyegeztek meg. A jelenetnek tanúja volt a magyarul jól beszélő Matei Vasile akkori aligazgató. Vajon a sors iróniájának tudható be az, hogy 1990. március 19-én a főtéri NEIT-székházat körbezáró tüntetők azt ordították, hogy „jos cu Kincses trădătorul!” (le az áruló Kincsessel!). Arra a kérdésre, hogy kicsoda ez a Kincses, az egyik tüntető azt válaszolta, azt nem tudom, de ezt kell kiabálnunk! Szajkózott hazugságok Az igaz, hogy 1990. március elején megbecstelenítették („au profanat”) Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát, amelyre azt pingálták, hogy „Le ved”. Tisztában lévén a provokáció veszélyességével, azonnal felutaztam Bukarestbe és a nemzeti televízióban elmagyaráztam, hogy aki ezt a szöveget írta, nem ismerte a magyar helyesírást és szórendet, hiszen a helyes szöveg: Vedd le. Sabău-Pop kartárs, akinek románul megvan a Marosvásárhely fekete márciusa című könyvem, valószínűleg nem olvasta ezt az okfejtést, és ezért melegítette fel a 27 évvel ezelőtt megcáfolt vádakat. Meggyőződésem, hogy a megfelelő román–magyar, magyar–román viszonyt csak az igazság kimondására és nem annak meghamisítására lehet alapozni! Azért, hogy a replika közölhető legyen, nem tértem ki a többi, számtalan esetben megcáfolt állításra, holott ezeknek hosszú a sora: a gyógyszertári csata, a „gyilkos” Trabant, a székelyek román származása, akiket a kiegyezés után magyarosítottak el, a Görgény-völgyieket senki sem hívta/küldte, maguktól jöttek be, a Vatra Românească 1990. február 8-i alapítása (holott a szervezetet már 1989. december 27-én megalapították, méghozzá a Papiu-líceum tanári szobájában, egy nappal azután, hogy aláírtuk a román és magyar, magyar és román értelmiségiek „Barátság platformját”); az 1848/49-ben magyarok által meggyilkolt 40 000 román (történetesen az egész szabadságharcban nem halt meg összesen ennyi magyar, osztrák és orosz katona). Igencsak elgondolkoztató, hogy a Barátság platform román aláírói között Radu Ceontea, a Vatra alapító elnöke és Lazăr Lădariu társalapító, a Cuvântul liber, de az Adevăr főszerkesztője is szerepel. A többi aláíró megérdemli, hogy felidézzük a nevüket: Béres András, Boér Ferenc, Ioan Boitan, Borbély István, Brassai Zoltán, Ioan Calion, Alexandru Cistelecan, Constantin Copotoiu (!), Anton Cosma, Éltető József, Fülöp G. Dénes, Gálfalvi György, Jánosházy György, Káli Király István, Kincses Előd, Markó Béla, Máthé Éva, Ion Ilie Mileșan, Augustin Morar, Cornel Moraru, Nagy Pál, Nemess László, Ioan Pascu, Grigore Ploeșteanu, Mihai Sin, Sütő András, Gheorghe Șincan és Tőkés András. Sajnálatos tény, hogy a román politikum és média nagy része még mindig szajkózza a fekete márciussal kapcsolatos hazugságokat, és a főügyészség továbbra sem hajlandó elindítani a nyomozást Ion Iliescuék ellen. Pedig bizonyítható, hogy a júniusi bukaresti bányászjárás főpróbájaként az ország akkori vezetőinek komoly szerepe volt a marosvásárhelyi parasztjárás megszervezésében. Sokan tudjuk azt, hogy a Zsil-völgyi bányászokat szállító vasúti szerelvényt március 20-án Székelykocsárdról fordították vissza. Miután sikerült megakadályoznunk a felbőszített székelyföldiek Marosvásárhelyre való beözönlését, a bányászok behozatala okafogyottá vált. Ennek tudható be az is, hogy Gelu Voican-Voiculescu akkori miniszterelnök-helyettes leállította a Zalatnán autóbuszokban várakozó mócok Marosvásárhelyre való beszállítását. Ebben az összefüggésben még inkább nyilvánvaló az, hogy mekkora melléfogás a Cseresznyés Pál ügyét félrenyomozó egykori ügyész díszpolgárságának egyhangú megszavaztatása. A magunk részéről mindig az igazság talaján kell állnunk, és nem támogathatjuk annak elmismásolását! Kincses Előd A szerző marosvásárhelyi ügyvéd / Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
